Közös utak
Állatasszisztált foglalkozások
Van egy pillanat, amikor egy gyerek először nyújtja a kezét egy állat felé, és a kíváncsisága lassan bizalommá szelídül, mert megérzi, hogy a másik élőlény is figyel rá. Ezekből a pillanatokból születnek az állatasszisztált foglalkozások, ahol a gyerekek a saját érzékeiken keresztül ismerik meg, hogyan élnek és mire vágynak az állatok, és közben önmagukról is többet tudnak meg.
A foglalkozásokat óvodás és iskolás csoportoknak tartom a Kisfaludi Vadasparkban, ahol a tanulás egészen természetesen az élményből fakad: az állatok szelíd közelsége oldja a gátlásokat, és észrevétlenül érzékenyebbé tesz a körülöttünk élő világ iránt.
Ha pedagógusként szívesen elhoznád a csoportodat, írj nekem, és együtt megtaláljuk azt az alkalmat, amely a gyerekeknek a legjobban illik.
Akik már részt vettek a foglalkozáson
„Nagyon jól éreztük magunkat a gyerekekkel a foglalkozáson. Sok újdonságot tudtunk meg az állatokról, miközben a közelükben lehettünk.”
„A program szervezése nagyon gördülékenyen zajlott, így pontosan tudtuk, mire számíthatunk. Rebeka kedves személyisége elvarázsolta a gyerekeket, kedves hangja és gyermekközpontúsága pedig hozzájárult ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.”
„Rebekán érződik a tapasztalat, a hozzáértés és a szeretetteljes hozzáállás. Mindenkinek szeretettel ajánlom.”
- Helyszín
- Kisfaludi Vadaspark
- Kinek szól
- óvodás és iskolás csoportok
- A foglalkozás időtartama
- 1,5 óra
- A foglalkozás díja
- 20 000 Ft/csoport
- Belépőjegy
- 1 500 Ft/fő (gyerekek és szülők)
- Pedagógusoknak
- díjmentes
- Jelentkezés
- e-mailben
Hol találsz meg?
Kisfaludi Vadaspark – Kisfalud, Kossuth Lajos utca 97.
Útvonaltervezés