A vándor növénye

Lándzsás útifű

Plantago lanceolata

A lándzsás útifű nálunk is szinte mindenhol megtalálható, réteken, utak mentén, taposott gyepekben élő évelő, amelynek hosszú, keskeny, párhuzamos erezetű levelei tőlevélrózsát alkotnak, fölöttük pedig hosszú száron rövid, barnás virágzati füzérek állnak.

Amit a hagyomány tart róla

A nevét onnan kapta, hogy az utak mentén, az emberek nyomában terem, és a taposást is jól bírja. Az útifüvek az emberrel együtt vándoroltak kontinensről kontinensre, egyik rokonát, a nagy útifüvet az észak-amerikai őslakosok a fehér ember lábnyomának nevezték, mert mindenhol megjelent, ahol az európai telepesek jártak. Ezért a vándor növényeként tekinthetünk rá, amely elkísér az úton, és mindig kéznél van, ha a gyaloglásban megtörődött lábra vagy egy csípésre friss, összezúzott levél kell.

Amire hagyományosan használják

Az Európai Gyógyszerügynökség a levelét hagyományos gyógynövényként tartja számon a száj és a torok irritációjának és az ezzel járó száraz köhögésnek az enyhítésére, nyálkahártya-védő teaként vagy szirupként.

Ami benne van

Illata alig van. Levelében nyálkaanyagok, valamint az iridoidok közé tartozó aukubin és katalpol, továbbá az akteozid található.

Csak megbízható forrásból származó vagy biztosan felismert növényt használj, mert 1997-ben az Egyesült Államokban egy útifüvet tartalmazó étrend-kiegészítőbe tévedésből gyűszűvirág keveredett, és súlyos mérgezést okozott. Virágpora szénanáthát okozhat.

Az itt leírtak tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi tanácsot. Ha egészségügyi panaszod van, fordulj szakemberhez.